Ez a vers neked szól, ismeretlen. Akit irritál
és beteggé tesz a várakozás az örökkévalóságra.
Egész nyáron bolyongsz. És nem írsz naplót. És senki sem
olyan, mint te. Magadra vagy utalva. Munkál benned a jövő
nosztalgiája. Kellemesen átéled a menekülttáborok
és a szecessziós építészet szép díszeinek üzenetét.
Az énekesmadarak tollán majd felismered a fegyverek
markolattüzét. És hosszan hallatszik a magányos füttyszó.
Elégiává szilárdul. Semmit se tehetsz. Ennek így kellett
történnie. Aztán jön a kétségbeesés, morajlik bennünk. Ez van.
Kiiszol hat üveget, és nem tudod felidézni magad más
emlékezetében. Egyedül és magányosan. Végérvényesen.
Fenyvesi Ottó fordítása
